László Tünde Réka - étrend tanácsadó és Bowen terapeuta
Hu Ro
jolegyek.ro

Egy egészséges test olyan mint egy hétvégi nyaraló. A beteg test börtön. (Francis Bacon 1561-1626)

Home » jól Egyek » Szokások a családban

Aug

13

Szokások a családban

 

A betegségeinket nem örököljük az elődeinktől, csak a betegségre való hajlamot. Viszont ugyanazok az életmódbeli és táplálkozási szokások, nagyon valószínű, hogy ugyanazokat a betegségeket fogják aktiválni és életrekelteni idővel, bennünk is. Ezért is érdemes felismerni a helyzetet és megpróbálni megelőzni, változtatni.

Szokások a családbanJómagam az erdélyi konyha étkein nőttem fel, élveztem annak minden előnyét és később néhány hátrányát is. Azokat a jó időket éltem gyermekként, amikor az édesanyák főztek a családnak. Nem feltétlenül azért, mert úgy tudták, hogy az egészségesebb...hanem azért, mert nem volt más választás. Nem voltak jó éttermek, félkész kajákról nem is hallottunk és idő is volt...mindenre.

Nagyszüleim megtermelték falun az alapanyagot, disznót vágtunk. Minden évben ugyanaz a forgatókönyv...Mi mindig otthon, a családban ettünk, leves, második, vasárnap süti, tízóraira mindenféle házi megoldás, felvágott is ritkán volt (esetleg mikor édesapám delegációba ment Bukarestbe, onnan hozott finom kínai csokit és nyári szalámit-ez utóbbit valami szemfülesek, egyik éjjel kiemelték,  a kamraablakon keresztül). Bevallom kicsit unalmasnak tűnt gyerekfejjel ez az egyhangú szokás. Irigykedve néztem az osztálytársamat, aki szinte minden nap stickset hozott tízóraira. Egy másik szőlőcukrot hozott állandóan. Megkínáltak minket is. Köszönöm ezúton is, hogy nem hagyták hogy csöpögjön...

Telt az idő. Nagyszüleim, ki hamarabb, ki később, elmentek, egy kivételével: dédimama még él, 89-ik évét tapossa. Éber tekintete van, még most is. Gondolkodtam, mi lehet a titka ennek a fajta éberségnek, a korához képest, jó egészségnek.

Emlékszem..ha bolti süteményt vittem neki ajándékba, csak annyit mondott:”nem eszek én már ilyesmit”. Nem ette meg. Ő maga szinte sohasem sütött, ha sütött is, csak diós kalácsra, tepertős pogácsára és almás durbincsra emlékszem. Semmi krémes, nehezen emészthető kencefice.

Szokások a családbanA frissen kisült házikenyeret hagyta pihenni egy napot, mielőtt megkezdte volna. Soha nem tette műanyag zacskóba, a pincébe tartotta, abroszba tekerve, a dagasztóteknőbe...ott sorakoztak a kemencébe sült kenyerek míg sor került rájuk. 

Ha Tordára ment, piacra, csak vajat hozott, margarint nem evett. A szalámit büdösnek érezte, de disznót mindig vágott. A húst szereti,  most is. Mindig keveset evett, de többször és jót. Jóízűen evett. Pedig sovány asszony, legalábbis amióta én ismerem. Ősszel , szüret környékén kicsit meghízott, talán 2-3 kilót szedhetett magára...azt mondta a szőlőtől, a diótól s a házikenyértől. Aztán nyáron lefogyott újból. Nagyon fiatal korában elég sokat betegeskedett. Emlékszem, megmutatta a köveket amiket kivettek az epéjéből, a műtét során. Talán ez a műtét segítette őt,  hogy kialakítsa a jobb táplálkozási szokásait.

Reggel,  mire mi, unokák felébredtünk, már főtt, lassan gyöngyözött a leves a fazékban. Nem volt túl nagy a felhozatal. A kakós kávét úgy kellett kiharcolni, a fehércukor sem volt elérhető számunkra. Négyen voltunk unokák, nagyvakációban 3 hétig is ott voltunk...mind a négyen: három lány és egy fiú. Viszonylagos rend , fegyelem volt. Előrelátható volt sok minden.

Reggelre rántotta, délre paszulyleves, édességnek a szilvaízeskenyér és a baracklekvár volt kinevezve. A cukrot mintha száműzték volna, alig akadtunk rá. Uzsonnára általában szalonna, kenyér, paradicsom, paprika, uborka volt, estére sokszor volt túrós puliszka , cukros-ecetes salátával. Nyáron húst ritkán ettünk.

Volt  zöldség és gyümölcs tavasztól őszig, minden méretben és mennyiségben. Minden tiszta forrásból. A tejet is egy ideig tata fejte, tehenet tartott. Miután tata elment, a tehénke is odalett....

Szokások a családbanSokszor elégedetlenségünknek adtunk hangot. Kicsit tábori konyha volt, ott nem hízott el senki....de betegek sem voltunk. Gyomorrontás is csak az éretlen szilvától volt. Az allergia fogalmával a húszas  éveimben találkoztam előszőr.  Az utcában minden gyerek jókedvű és jóétvágyú volt és mind imádtunk mezítláb tapicskálni eső után a sárban. Sőt, egyszer  mama azt is megengedte, hogy kint maradhassunk a meleg nyári esőben...meg is lett az eredménye, addig élveztem a jó meleg esőt a csatornánál, hogy a lábam megcsúszott s a csatornában elvágtam a lábújjamat...patakzott a vér is a jó meleg esővízzel együtt. Később elállt az eső is. 

Nem állítom, hogy nincs jobb étrend , természetesen van, de egyszerű, könnyen emészthető, természetes ételek voltak. Igen, télen disznót vágtak, ettek disznóhúst, kocsonyát, nyáron a megmaradt szalonnát. De ezt mi, ma, már nem hozhatjuk fel mentségünkre, mert már nem kell fát vágjunk az erdőn és nem végzünk sem télen sem nyáron olyan fizikai munkát ami elhasználná a disznóhús energiáját. Sőt...fizetünk azért, hogy mozoghassunk, hetente bár két órát... 

89 után jött a változás, elárasztottak az idegen porok, a sok finom műédesség és mi azt sem tudtuk, hogy mi történik velünk. Csak kóstóltuk, ettük és esszük mai napig is...a ki tudja mit. Azt hittük, hogy ha szép, színes a csomagolás, akkor a tartalma is csak jó lehet. Hirtelen fontosabb lett a csomagolás és a forma, mint maga az árú és a lényeg...Lassan, de biztosan kezdtük elveszíteni a jó kapcsolatot saját testünkkel, megérzéseinkkel. Már nem tudjuk mi a jó nekünk, elvesztünk a díszletben...

Szokások a családbanAzt hiszem , dédimama egyik titka az, hogy tudott és tud hallgatni az egészséges ösztöneire, megérzéseire. Nem tudom honnan tudta, hogy nem jó az a sok krémes-ragadós édesség és tészta, de biztos, hogy nem könyvből tanulta, mint én. Őt az élet tanította és képes volt hallgatni a tanításokra.

Rajtunk múlik, hogy milyen szokásokat alakítunk ki. Mi magunk alakíthatunk ki új, jó szokásokat, amelyeket idővel átvesznek majd a körülöttünk levők és megszokják a gyerekeink is. Valóban, a jó példa az egyedüli , ami gyakorlatba ültetheti a sok jó tanácsot...

Az étkezési szokásainkat tudjuk leghamarabb változtatni, mert ez az a terület, amibe a legkevésbbé szólhat bele más. Mi főzzük...mi esszük. És újból a fakanálforgatók  jútnak eszembe, mert mi vagyunk azok, akiknek, ha már ott van a fakanál(is) a kezünkben, akkor ott a döntés lehetősége is, hogy mit adunk enni a családnak. Már az ókorban is tudták, hogy a mindennapi ételünk, a gyógyszerünk is egyúttal. 

Nemcsak a mi egészségünk forog kockán, a család és a felnövekvő nemzedék egészségét tartjuk kezünkben, minden nap.

                                   Szeretettel,

                                          László Tünde Réka, táplálkozási tanácsadó