Már úgyis mindegy, eltelt az idő, az a kicsi már így is eltelik, nincs értelme iskolában tanítani, otthon kellene megtanítsák, nincs értelme „eltiltani”, a többiektől úgyis eltanulja, hiába kínlódom vele, a többiek elrontják, minek, úgysem leszek tőle boldogabb, csak kínozom magam , nincs nekem erre sem időm , sem energiám.....

Nos, ez csak töredéke annak, amit eddig élőben hallottam, vagy itt-ott olvastam, ha a váltás, változtatás, kis erőráfordítás vagy átszervezés jött szóban. Ez nemcsak az életmódváltásra érvényes, az élet más területein is hasonló a helyzet.

Természetesen nagyon sok jót is hallottam, de azokat máskorra tartogatom. Míg eljutok addig, leírom, hogy eddigi munkám során minek éreztem a legtöbb értelmét.

Tudjuk, hogy mifelénk a tanügy olyan amilyen.

A tanítók, tanárok tudása, hozzáértése, jelleme mindig életbevágóan fontos volt és lesz. Saját tapasztalatból tudom, hogy egy jó tanár akár sorsokat dönthet el , ha nemcsak tanít, hanem tud és mer irányt , esetleg jó példát mutatni a diáknak.

Nos, manapság nehéz idők járnak. A tanár nemcsak tanít, hanem tonnaszámra fénymásol, statisztikát vezet, nyomtatványokat tölt ki.... Szétcincálták, feldarabolták, miszlikbe szedték  a tanárok munkáját, így kevesebb idő jut az érdemi  felkészülésre, a diákra való odafigyelésre. Sűrűn változnak a dolgok, mindig várnak valami új rendelkezést.

Évek óta egyedüli biztos dolog  a bizonytalanság.

Csak elvétve találunk tanárt, aki mindezek  ellenére igazán szereti a munkáját és még talál szeretnivalót a diákokban is. Ha szerette is valaha a munkáját , a rendszer könnyen elmarhatja, megkeserítheti ...ha hagyja. Köszönet azoknak a tanítóknak, tanároknak akik felül tudnak emelkedni a gondokon és még mindig érdemi munkát végeznek.

A  család után, az iskola marad az a hely, ahol a gyermek újat tanul, személyisége fejlődik, megtalálja a helyét egy nagyobb közösségben, útmutatást kap és végül irányt talál a felnőtt-világ felé. A változtatást mindenképp ebben az időszakban lenne érdemes elkezdeni. Más helyeken sikerült, itt is sikerülhetne. 

Engem az a szerencse ért, hogy kolozsvári magyar iskolákban, betekintést nyerhettem több osztály életébe (második osztálytól, tizenkettedikig), mint táplálkozási szakember.

Osztályfőnöki órákon az ételekről beszélgettünk: milyen ételek segítik a tanulást, mi táplál és mi az ami csak hízlal,  a diákok kedvenc ételeiről, stb. Amellett, hogy elmondtam a diákoknak mindazt amit fontosnak tartok a táplálkozásról, időnként beszélgettünk az iskolarendszerről,  tanulásról, otthoni táplálkozási szokásokról, utazási nehézségekről, stb.

Nos, ezt érdemes csinálni.....tanítani úgy, hogy közben magad köré tudod gyűjteni a gyermekeket. Tanítani  jót és hasznosat úgy, hogy az osztály csintalan kételkedői is bekapcsolódnak a beszélgetésbe, sőt a szünetben még kérdeznek is. Érdemes közeledni a gyermek felé,  nemcsak a tanterv elvárásai szerint, hanem mint érdeklődő ember is.

Az eredmény egy nyitott, kedves diáktársaság, amely alig várja, hogy meghallgassák.

A meghívó tanárokkal is beszélgettem. Nagy kár, hogy a papírtöltögető és papírtologató munkát is sóztak rájuk. Akiket megismertem, mind jószándékú tanár és biztosan jó pedagógus is. De nagyon fáradtak, főleg szellemileg.  

Az az érzésem,  hogy mindig van valami sürgős, ami épp eltereli a lényegről a figyelmet...és a lényeg marad utoljára.

Érdemes szeretni a gyermeket, kibányászni belőlük az értéket, energiát fektetni a nevelésükben és a tanításukba. Valószínű, hogy minden tanító így gondolta a pályája elején.

Útközben,  valahol valami elromlott és egyeseknek már senki sem segített megjavítani azt.

Szerencsés vagyok. Nekem nem kellett tanterv szerint tanítani, felmérőt iratni, kiértékelni.

Érdeklődést felkelteni (fegyelmezni) azt kellett. Nem kis kihívás megnyerni és fenntartani a diák figyelmét. Komoly, energiaígényes feladat. Csak úgy lehet megcsinálni, ha szereted a gyermekeket, ha látod bennük is azt a jóindulatot amivel te közelítesz hozzájuk, ha tudod miért vagy ott,  és látod a legtávolabbi célt is, amit el szeretnéd érni a beszélgetéssel. 

Ha úgy tanítasz, hogy közben nem gyakorolsz nyomást.

Nos, ilyesmiket éreztem a diákok között.

Hogy volt-e lámpalázam a diákok előtt?  Ó, igen, az elején mindenképp. De az is jó volt, éreztem hogy élek.

Hogy volt- e kudarc élményem? Természetesen. Épp lányom osztályában. Annyira kezdő voltam, hogy azt hittem, hogy az a jó,  ha minél több információ jut el a diákhoz az alatt az egy óra alatt.

Hát nem jó. A jót is csak kis adagokban lehet felszolgálni.  Ha túl sok, nem lehet befogadni. Talán ebből a tapasztalatból tanultam a legtöbbet.   

Nagy élmény volt. Köszönöm a meghívó tanároknak.

Kívánom, hogy minden tanár találja meg magában azt az erőt, lendületet, ami továbbsegíti akkor is, amikor legszívesebben abbahagyna mindent.

Szeretettel, László Tünde Réka,

táplálkozási és étrend  tanácsadó